Emlékeznek arra, amikor 2016 nyarán a magyar válogatott 30 év után kijutott a futball Európa-bajnokságra, sőt az EB-n legyőzte Ausztriát? Akkor olyanok is piros-fehér-zöld színűre festették az arcukat vagy nemzetiszín szalagot kötöttek a visszapillantó tükörre, akik korábban meg se nézték a fociválogatott meccseit. Most, hogy a válogatott kikapott olyan országoktól, mint Andorra vagy Luxemburg, a korábbi lelkes – alkalom szülte – rajongók már nincsenek a magyar csapat pártján és nem fejezik ki támogatásukat, együttérzésüket.
A vesztes csapattal nem akarunk azonosulni.
Robert Cialdini, híres amerikai szociálpszichológus is megfigyelte, hogy hétfőn sokkal többen jöttek az egyetemre a csapat pólójában, ha az egyetemi csapat nyert vasárnap.
Ezt nevezzük társas sütkérezésnek, amikor a mások dicsőségében fürdünk, sütkérezünk.
Cialdini kíváncsi volt arra, hogy a pólóviselésen kívül még miben nyilvánul meg a társas sütkérezés, és vajon kik szeretnek jobban és kik szeretnek kevésbé „sütkérezni”.
Ehhez egy kísérletet végzett: egy feladványt oldatott meg egyetemistákkal, méghozzá úgy, hogy az eredménytől függetlenül adott nekik visszajelzést. A csoport egyik felének azt mondta, hogy átlag alatti eredményt értek el, míg a másik felének azt, hogy átlag feletti pontot sikerült szerezniük.
Ezek után megkérdezte őket, hogy mi a véleményük az egyetemi sportcsapatról.
Azok, akik a feladvány megoldása után magukról pozitív visszajelzést kaptak, a „mi” személyes névmást és a többes szám első személyű személyragokat ugyanolyan gyakran használták a sportcsapattal kapcsolatban, akár nyert a csapat, akár vesztett („Győztünk!” „Vesztettünk.”).
Ellenben azok között, akik negatív visszajelzést kaptak („átlag alatti eredményt értek el”), a többes szám első személyű alak használata közel 50%-ra nőtt, amikor győzött, ugyanakkor 17%-ra csökkent, amikor vesztett a csapat („Győztünk!” „Vesztett a csapat.”).
Vagyis ha bizonyítékom van arra, hogy jó vagyok (hiszen a feladványt átlagon felüli eredménnyel oldottam meg), akkor nem fontos számomra a csoporthoz (az egyetemi sportcsapathoz) tartozás, nem számít a csoport teljesítménye.
Ha viszont rossz visszajelzést kapok a teljesítményemről, akkor mankóként használom a csapat győzelmét („Mi” győztünk! Nagyon jól játszottunk!), és elhatárolom magam a csapat vereségétől („Ők” vesztettek. Gyengék voltak).
Önmagunk megítélése nagyban függ attól, hogy kikkel vállalunk közösséget, azaz milyen csapathoz, csoporthoz tartozunk. Aktívan manipuláljuk a győztesekkel, illetve a vesztesekkel való kapcsolataink láthatóságát. A győztes csoport, amellyel azonosulok, növeli az önértékelésemet, még akkor is, ha magában a pozitív tettben jómagam nem, vagy csak passzívan vettem részt, de a csoport tagjaként átélem a csoport érzelmeit. Akkor a legfontosabb számunkra, hogy a hozzánk tartozó(nak érzett) személyek sikeresek legyenek, amikor mi magunk nem vagyunk sikeresek.
Csiby Ágnes pszichológus
forrás: Robert Cialdini, Dr. Szabó Zsolt
Írja meg véleményét a társasan sütkérezőkről!
