A kiégés vagy elterjedt angol szóval burn-out során fizikai, érzelmi és lelki tartalékaink kimerülnek. Az ember üresnek, csalódottnak, kimerültnek érzi magát. Nem szívesen kel fel reggel az ágyból és beletörődéssel vagy gyomorgörccsel vagy akár undorral gondol arra, hogy dolgoznia kell. A munkahelyi eredményeket illetően pesszimista és semmi sem lelkesíti fel. Egyre gyakoribbak lesznek a megbetegedések, ami természetesen nem szándékos, mégis segíthet abban, hogy távol maradhat a munkahelyétől, amíg orvoshoz megy vagy betegállományban marad. Persze az is lehet, hogy a munka nem várja meg és otthonról, a betegágyból is kénytelen dolgozni, ami tovább növeli a frusztrációt. Kialakulhat gyomorfekély, gyakori fejfájás, alvászavar. Mindezek hatására már nem tud és nem is akar olyan hatékonyan dolgozni, mint amikor még élvezte a munkáját.
Kit, mi vezethet el a kiégéshez?
Ugyanaz a helyzet másképp hathat bárkire. Az irreálisan magas elvárások, az elérhetetlen célok van, akit – akár még hosszú távon is – motiválnak, azonban egy másik embert elindíthatják a kiégés felé. Okozó lehet az állandó időnyomás, a betarthatatlan határidők, a kaotikus munkahelyi légkör, a szakmai támogatás vagy a kontroll hiánya, de lehet a túl kontrolláló, autoriter főnök is. Kiégéshez vezethet a korábbi felelősség lecsökkenése is és a rutinná váló feladat is. Ami kezdetben kellemes kihívást, izgalmat okozott, sok év ismétlődés után már unalmas lehet és nem okoz többé örömöt. Lehet, hogy felteszi magának a dolgozó a kérdést: Ezt fogom csinálni a nyugdíjig?? Van, aki szereti a monotonitást, sőt, biztonságot ad neki, de egy izgalom kereső személyiség számára ez elviselhetetlen is lehet. Van, aki negyven-ötven évesen jön rá, hogy nem biztos, hogy ha újrakezdené, megint ezt a szakmát, pályát választaná, de ebben az életkorban már nem látja értelmét vagy lehetőségét, hogy egy teljesen új területen kipróbálja magát.
Mi segíthet?
Személyiségünk, stressztűrő és megküzdési képességünk, lelki tartalékaink befolyásolnak abban, hogy eljutunk-e a kiégéshez. Segítő szerepe van a támogató családnak, a barátoknak.
Kisebb az esély a kiégésre, ha érezzük a fontosságunkat a munkahelyünkön és erről még megerősítést is kapunk kollégáktól, beosztottaktól, főnököktől. Gyakran egy jól sikerült szakmai vagy személyiség tréning adhat olyan „aha” élményt, ötletet, ami átlendít a holtponton és újabb lendületet ad a munkában. Ha a munka mellett más is örömet okoz és nem ez az egyedüli élmény vagy adrenalin forrásunk, segít abban, hogy a szakmai hullámvölgyből ne lefelé haladjunk, hanem az élet más területén megélt pozitívum a munkánkra is jó hatással legyen.
Ha már kiégtünk…
Ha már elindult a kiégés, érdemes a korábbinál nagyobb figyelmet fordítani a megfelelő étkezésre, az elegendő alvásra és mozgásra. A relaxáció és az abban magunknak adott mentális, pozitív parancsok segítenek megváltoztatni hozzáállásunkat és szervezetünk és lelkünk válaszát a negatív körülményekre. Tanuljunk meg a személyiségünkhöz illeszkedő, stresszkezelő technikákat. Tanuljunk meg nemet mondani. Vizsgáljuk meg – ha kell, szakember segítségével -, hogy milyen a megküzdési stratégiánk és mit érdemes rajta változtatni. Engedjük meg magunknak, hogy bűntudat nélkül élvezzük az életet, akár akkor is, amikor túl sok vagy túl kevés a szakmai kihívás.
Nézzük meg, hogy mit tudunk a munkánkon, a munkahelyünkön és a szokásainkon változtatni. Lehet, hogy rájövünk, hogy nem késő akár egy új területbe beletanulni, továbbképzésre járni, de akár egy (újabb) egyetemi képzést elkezdeni a munka mellett.
Ön érezte már magán valaha a kiégés jeleit? Ha igen, mit tudott tenni ellene? Ha van kedve, írja meg tapasztalatát.
forrás: Czibor A, W Schaufeli, D Enzmann
