Önbecsülés

Tisztelt Pszichológusnő!
 
Nagyon szeretném a véleményét kérni, mert most úgy érzem ez a történet eléggé megtépázta az önbecsülésem, és magam alatt vagyok.
A minap bejelöltem egy (régebbi) ismerősömet,  a facebook-on, és legnagyobb megdöbbenésemre, néhány perc múlva törölte a jelölésem, aztán még jobban a földbe döngölt, hogy még a jelölési funkciót is kivette, de csak nekem, mert az anyu profiljáról, ugyan úgy lehet őt jelölni, vagyis csak engem tiltott le. Nem tudom miért gondolt unintelligensnek, hogy miután törölt, azt gondolta, újból befogom jelölni? Ráadásul magázódva (miután tegeződünk) megírtam neki, hogy “elnézést, hogy bejelöltem, véletlenül azt hittem ismerjük egymást.” Aztán már ezen is rágódom, jól tettem-e, vagy egyáltalán nem kellett volna figyelembe vennem?
 
De röviden az előzmények, a történet: 
Régebbi munkahelyemen, egy intézménynél, ahová annak idején fiatal, szép, csinos lányként kerültem, megtetszettem a főnöknő, akkor még egyetemi hallgató fiának. (vagyis annak a férfinek, akiről most szó van) Udvarolni akart, és el is vett volna feleségül, (persze ez nem volt kimondva) pedig, akkor még nem volt diplomám, adminisztrátorként dolgoztam. A főnöknő, vagyis a család is szeretett volna engem. Én visszahúzódó, önbizalomhiányos lány voltam, ráadásul a kolléganők is mindig lehúztak, ezért bárhogyan próbálkozott, én nem adtam teret ennek. Bár olyan nagyon ő sem nyomult. Helyes fiú volt, de nem voltam szerelmes. De nem volt elkeseredve, hiszen próbálkozott másokkal, aztán meg is nősült. Hozta be az anyja munkahelyére, azokat a lányokat, akikkel megismerkedett, közöttük a későbbi feleségét is. Utána jött feleségestől, gyerekestől is. De ez abszolút nem okozott feszültséget egyikünknek sem, mintha sosem akart volna udvarolni, összejönni velem. Én sem éreztem semmit, mikor jött a családjával, és szerintem ő sem. Tehát, ő soha nem volt megbántódva azzal, hogy mi nem jöttünk össze. Ezért gondolom, ez nem lehet az oka annak, hogy így megalázott.Továbbra is, akárhányszor találkoztunk, kedvesen köszöntünk egymásnak, akár a munkahelyen, ha bejött az anyjához, akár az utcán. Volt úgy, hogy ő köszönt rám az utcán, kedvesen, mosolyogva. Tehát, szerintem ő megbántva biztos, hogy nem érezte magát, mert nem láttam rajta, nem viselkedett úgy sosem, gondolom ő sem volt szerelmes, csak tetszettem neki. Azóta  elvált, és második házasságában él. 
Igaz, nem látni az ismerőseit, de a közös ismerősök között látom, hogy az összes idős, vagy fiatalabb, előnytelen külsejű kolléganőimet visszajelölte. Illetve másokat, ilyen-olyan átlagos, nagyon átlagos embereket.
Rólam egy szép fotó volt feltéve, (legalábbis szerintem) meg egy-két adat, nem gondolnám, hogy gáz lettem volna, ha visszajelöl, mégis kisebbségi érzésem lett emiatt, és nagyon megalázva érzem magam. 
Valahogy nyomaszt ez a dolog, azért is, hogy esetleg azt hitte össze akarok vele jönni? Dehogy jönnék, akkor ezt fiatalabb korunkban tettem volna meg. Meg sem fordulna a fejemben, egyáltalán nem az esetem. Csak, mint ismerőst jelöltem volna be, mert most kezdtem el a kolléganőket is jelölni, előtte nem nagyon foglalkoztam ilyesmivel. Viszont idegesít továbbra is, hogy nem-e félreértett? Nagyon megbántam, hogy bejelöltem, még gondolkodtam is, hogy visszavonom a jelölést, (nem tudom miért, talán egy megérzés volt) de ő akkor már törölt. Viszont nagyon megbántva, megalázva érzem magam, az önbizalmam a béka feneke alatt. Gondoltam írok az anyjának, hogy ő mit gondol erről, de először letettem róla, nem akartam nagydobra verni ezt a dolgot, nehogy megtudják tőle, még a régi kolléganők is, hogy így megalázott. Aztán tegnap este, valami sugallat miatt, összeállt egy jó szöveg a fejemben és mégiscsak írtam az anyjának. De, mint aki tudathasadásos, hol jónak, hol nem helyénvalónak találtam, hogy írtam, és végül úgy döntöttem, hogy felfüggesztem a facebook-om, (bár szerintem, lehet így is el tudja most már olvasni, amit írtam) mert arra gondoltam, talán még valami sértőt ír ő is, és akkor végleg padlót fognék,és vitába meg nem szeretnék belemenni. Gyötrődöm, egyrészt talán jobb lett volna nem figyelembe venni ezt az egészet, másrészt meg nyomaszt, hogy így meglettem alázva. Tegnap még dühöt is éreztem, hogy mit képzel magáról, nem egy nagy ász ő. Hol úgy érzem többet érek én ettől, hogy ezzel foglalkozzam, és van, amikor pedig azt, hogy hú, akkor én most nagyon lent vagyok. Pont én, a többiek, akik meg az ismerősei között vannak, mind többet érnek tőlem? 
Még azt el kell mondanom róla, hogy előfordult, hogy ha valaki ismerős lány, vagy már fiatalasszony ismerte és köszöntek egymásnak, nekem nem köszönt, akár az anyja 
munkahelyén, akár az utcáni, úgy tett, mintha engem nem venne észre. Ez nem tudom miért volt, szégyellt volna nekem köszönni előttük. De miért? Igaz én sem köszöntem
neki, de szerintem övé lett volna az elsőbbség. 
Mi erről az Ön véleménye, és mit tanácsolna?
Előre is nagyon köszönöm válaszát!
Kedves Levélíró!
Ha valaki töröl egy jelölést, annak tapasztalatom szerint két oka szokott lenni: az illető tudja saját magáról, hogy ha az adott ember az ismerősei között van, akkor állandóan azt nézegetné, hogy mit posztol, mit csinál, milyen személyeket lájkol (mármint a férfi nézegetné Önt). 
Ugyanakkor azt is tudja, hogy semmi nem lesz, lehet Önök között és csak fájdítaná a szívét, ha Önt más férfiakkal látná. 
A másik ok az lehet, hogy még mindig megbántva érzi magát a fiú, hogy ő nem kellett Önnek és ezt a jelölés törlésével fejezte ki. 
Egyik esetben sem Önben van a hiba. Ez a fiú érzelmeiről szól. Ön nyomott hagyott az ő lelkében. 
Ne bánja, hogy írt a fiú anyjának. Ha akkor ezt tartotta jó döntésnek, akkor ezt esett jól tennie. Bármit is válaszol, tekintsen úgy a válaszra, hogy a legtöbb anya nem tud elfogulatlanul reagálni a fiával kapcsolatos érzelmi megnyilvánulásokra. 
Remélem, sikerült egy kicsit megnyugtatnom és úgy tud tekinteni erre az esetre, hogy Ön sok év után is fontosabb egy férfinek, mint ahogy Ön gondolta volna.