Üdvözlöm! Egy egyetemi ismerősöm nagyon sokat hazudik. Eleinte csak azt hittük, hogy néha füllent, de ahogy jobban megismertük, rájöttünk, hogy szinte minden állításának utána kell néznünk, mert már nem tudjuk megállapítani, hogy mi igaz és mi nem, abból amit mond. Legfőképpen az eredményeiről nem mond igazat. Rendszerint mindig okosabbnak tünteti fel magát, az eredményeit pedig sokkal jobbnak, pedig a csoporttársaiként tisztában vagyunk a képességeivel. Szereti úgy beállítani magát, hogy ő a legokosabb a csoportban, a tanárok megdicsérik az órákon, mindenkinek ő segít a vizsgákon, mindig 90% felett teljesít. Amikor ezeknek az állításoknak utána járunk, megkérdezzük az illetőt, akinek állítólag segített, vagy Neptun-kód alapján beazonosítjuk az eredményét, rájövünk, hogy ezekből semmi nem igaz. Eleinte csak legyintettünk erre, de már aggasztó, hogy nem tudjuk, mikor hazudik. Ő persze nem érzékeli, hogy gond lenne, teljesen természetes ez számára. Hogyan kezeljük ezt a helyzetet?
Kedves Levélíró! A társuk feltehetőleg a vágyait fejezi ki, amikor nem mond igazat a teljesítményéről, eredményeiről. Az is előfordulhat, hogy ritkán vagy soha nem kapott dícséretet és az ebből adódó alacsony önbecsülését azzal ellensúlyozza, hogy valótlan dolgokat állít magáról. Aki sokat hazudik, annál egy idő után összemosódik, hogy mi a valóság és mi a valótlan. Maga is elhiszi bizonyos dolgokról, hogy az úgy van. Szeretetteljes módon mutassanak rá arra, amikor bizonyíthatóan nem mond igazat és mondják el neki, hogy akkor is szeretik őt, ha nem olyan jók a jegyei és a teljesítmánye. Fontos, hogy a társuk ne érezze magát megalázva, de jöjjön rá, hogy nem érdemes hazudni, mert egy idő után szinte mindig kiderül az igazság. Emellett azért sem érdemes hazudni, mert a legtöbb hazudozó nem tudja nyomon követni saját magát és gyakran lebukik azzal, hogy ellentmond saját magának.