Véleményünket, vagy akár előítéleteinket nem csak úgy fejezhetjük ki, hogy nyíltan, őszintén megfogalmazzuk és kimondjuk, hanem tudattalanul, mondatainkba, szóhasználatunkba rejtve is.
Például „nem rossz ez a ruha” – mondja az egyik nő a másiknak. De a „nem rossz” nem pont ugyanazt jelenti, mintha azt mondaná, hogy „csinos ez a ruha”. Az sem mindegy, hogy az orvos azt mondja-e a leletünkre, hogy nem rosszak az eredményeink, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy „önnek jók lettek az eredményei”.
Azzal, hogy tagadunk valamit (nem rossz, nem csúnya,…) máris asszociálunk a negatív fogalomra, azaz agyunk a negatív jelzővel is társítja azt, amiről beszéltünk. Vagyis érdemes odafigyelni, hogy például gyermekünket úgy dicsérjük-e meg, amikor jó jegyeket hozott, vagy jó eredményt ért el a sportban, hogy „hát, ez nem semmi!” vagy úgy, hogy „de ügyes vagy!”. A főnök szájából is másképp hangzik az a dicséret, ami úgy szól, hogy „igazán szép eredményt értetek el!”, mint az, hogy „nem csökkentek az eredmények tavalyhoz képest”.
Ehhez hasonlít, amikor sztereotípiákat fejezünk ki tagadó vagy kijelentő kifejezésekkel. Ha például a „szőke nő” magas pontszámot ér el az intelligencia teszten, hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy „ez a nő nem buta”, míg ha az egyetemi tanár eredményét jellemezzük, inkább azt mondjuk, hogy a „professzor nagyon okos”. Ha a nagypapára, aki facebookozik, azt mondjuk, hogy „ő nem régimódi”, ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy a „nagypapa modern”, még ha tagadva is, de „behívjuk” és ezzel rejtetten fenntartjuk a sztereotípiát. Észrevesszük a sztereotípiával ellentétes helyzetet, nem is tagadjuk, de úgy fogalmazzuk meg, hogy értsék a többiek, hogy itt valami meglepő dolog történik.
Mást fejez ki, ha egy mondatban aktív vagy passzív szerkezetet használunk. Például egy nemi erőszak áldozatának a rendőr kétféleképpen teheti fel ugyanazt a kérdést: „Táncolt a férfival?” vagy „A férfi táncolt Önnel?”. Ha tényleg táncoltak, mindkét kérdésre „Igen” a válasz, viszont a felelősség megítélése különböző. Ha valakiről aktív szerkezetben vagy aktív igékkel beszélünk („a nő táncolt a férfival”), akkor azt a benyomást keltjük, hogy a szereplő aktívan formálja az eseményeket és több felelősséget tulajdonítunk neki. Ha az alkoholista azt mondja, hogy „Akkoriban nagyon sok gondom volt, ezért az alkoholhoz nyúltam”, ezzel nagyobb felelősséget fejez ki a saját részéről, mintha azt mondaná, hogy „Abban az időben nagyon sok gondom volt és akkor jött az alkohol”.
A politikusok és a beszédíróik egy része tudatosan figyel ezekre a nyelvi jelenségekre és ezáltal képes arra, hogy nagy tömegek érzelmeit tudattalan szinten befolyásolja.
Érdemes beszédünkre odafigyelnünk, mert az itt leírt nyelvi szerkezetekkel tudattalanul közvetítjük gondolatainkat mások számára. Néha akaratunk ellenére fejezünk ki bántást, sértést vagy keltjük azt a benyomást, mintha nem becsülnénk valakit eléggé. Persze nagyon nehéz a beszédünket „menet közben” ellenőrizni és nem is arról van szó, hogy mást kellene mondanunk, mint amit érzünk.
Ön megfigyeli ismerősei vagy saját szóhasználatát? Mit tapasztalt vagy tanult belőle?
forrás: C. J. Beubekoom, Szabó Zs., Vincze O.
