Tehetség és játszmák a munkahelyen 1.

Korábban hosszú évekig dolgoztam vállalati környezetben. Voltam beosztott, középvezető és felsővezető is. Megtapasztaltam a kisvállalatok és a multinacionális cégek világát is. Dolgoztam számos külföldi és magyar vezetővel. Megismertem tehetséges és kevésbé tehetséges kollégákat egyaránt. Sokuk szakmai életútját kísértem és kísérem ma is figyelemmel.

Az évek során szerzett tapasztalatból azt szűrtem le, hogy ahhoz, hogy valakit szakmailag milyennek ítélnek meg a munkahelyén és milyen karriert tud befutni, nagyon fontosak a szakmai ismeretek, a tehetség, a felkészültség, a továbbképzés, de mindez nem elég. Az előrejutásban a munkahelyi játszmáknak nagyjából ugyanakkora jelentősége van. Magam is tanúja, gyakran részese voltam munkahelyi játszmáknak. Nagyon nehéz objektíven mérni, hogy egyrészről ki mennyire tehetséges és másrészről milyen mértékben tudja a maga hasznára fordítani a játszmákat vagy szenved kárt azok miatt. Talán ezért van, hogy nem is ismerek kutatási eredményeket erről a témáról.

Mit értünk játszmák alatt? Azt, hogy hogyan kommunikálunk, mit mondunk, és mit nem mondunk el. Azt mondjuk-e el, amit gondolunk vagy önkéntelenül, esetleg szándékosan módosítunk rajta. Kifejezzük-e a pozitív és negatív érzelmeinket. „Csúsztatunk-e”, mondunk-e olyasmit, ami nem, vagy csak részben igaz, így más színben tüntetve fel a valóságot. Kivel barátkozunk a munkahelyen és kivel nem, és milyen alapon választunk. Kitől kérünk tanácsot, kit dicsérünk és kit szidunk le egy adott helyzetben.

A munkahelyi játszmáknak számos változata van. Megeshet, hogy nem mondunk nemet valamire, ami nem feltétlenül tartozik a munkánkhoz és szívünk szerint nem is vállalnánk el. Anna egy multinacionális vállalat pénzügyi igazgatója. Két napra elment szabadságra a családjával kikapcsolódni, de ebből egy megadott időpontban egy óra hosszat videós konferenciabeszélgetést folytatott a főnökével és a kollégáival. (Lehet, hogy nem sok az egy óra, de ha az ember azért utazik el valahova, hogy végre lazítson, akkor ebbe nagyon belezavar egy vállalati távértekezlet). Anna készséggel vállalta a hívást, mert úgy érezte, hogy nem mondhat nemet. Itt az is kérdés, hogy kinek nem mondunk inkább nemet: a főnökünknek vagy a családunknak.
Ennél az esetnél kellemetlenebb példa volt, amikor Tamást, egy szintén multinacionális cég kereskedelmi igazgatóját hazahívták külföldi szabadságáról, mert az anyavállalat vezetősége egy előre nem bejelentett megbeszélést akart tartani a következő évi tervekkel kapcsolatban. Tamás otthagyta a családot a tengerparton, repülőre ült, hazautazott az értekezletre, majd egy másnapi géppel visszautazott a családjához.

Gyakran nem mond ki az ember valamit. Például azt, ha a főnöke nem mond igazat. Hallgat róla a beosztott, mert nem akarja az állását kockáztatni. Vagy az anyuka/apuka nem mondja azt, hogy (beteg)szabadságot vesz ki, mert beteg a gyereke. Inkább megoldja nagyszülővel vagy baby sitterrel, vagy otthon marad szabadságon, de nem a beteg gyerekére hivatkozik, mert nem akarja, hogy emiatt megbízhatatlan munkaerőnek tekintse a főnöke egy olyan munkahelyen, ahol nem állnak megértően a gyerek-problémákhoz.

Folytatjuk…