Nárcisztikus kontra szorongó

Minden vágyam hátradőlni, s bízni a nőben, aki mellettem áll. Jó anya, türelmes nevelő, magabiztos és kreatív szervező a családi programokban, józan az anyagiak kezelésében és tiszteli igyekezetemet a családfenntartásban. Így aztán én is nagy becsben tudom tartani anyai helytállását, mintha a munkamegosztás azon a klasszikus egyezségen alapulna, hogy míg ő biztosítja a szerető, meleg hátteret, én a professzióm frontján teszem le az asztalra a lehető legtöbbet – értünk, a mi kis közösségünkért. Lehetek ötvenéves vagány, aki sportol, utazik és tanul és szuper nagypapa is.
Nálunk ez nincs így. Nyugtalan vagyok és kiszáradt. Nem érzem a „hinterlandot” magam mögött. Úgy érzem egy feminista egyenlőségesdi mérlegére kerül minden férfias törekvésem. Bár főzök, takarítok, bevásárolok és, ami a legfontosabb – születésétől fogva komolyan részt veszek a kicsi fiam gondozásában, mégis párom gyakran rajtam kéri számon a szabadságát, önmegvalósítási hiányait. Az intimitás 4 éve kiköltözött a kapcsolatunkból.

Kedves Levélíró! Van olyan nő, aki boldog lenne, ha a párja azt szeretné nyújtani, amit Ön szeretne a párjának. Van, aki nem boldog egy ilyen szerepben vagy nem elég neki. Kérdés, hogy amikor megismerkedtek, Ön milyennek ismerte meg a párját. Lehet, hogy akkor még alkalmas volt a “hinterland” megteremtésére és azóta változott? Vagy már akkor is ilyen volt, mint most, de Ön a szerelemtől nem vette ezt észre? Ha időközben változik meg jelentősen egy pár egyik tagja, akkor fontos kérdés, hogy a másik tagja vajon változik-e és ha igen, mindketten ugyanabban az irányban változnak-e. Ha “szétnyílik az olló”, és az utak kezdenek eltávolodni, vajon az egymás iránti feltétlen szeretet van-e olyan erős, hogy ezt át tudják vészelni? Önöknél az a kérdés, hogy tudnak-e találni olyan kompromisszumot, ahol a párja is jól érzi magát és Ön is úgy érzi, hogy olyan nővel él, akivel szeretne. Vajon “belefér-e” a párjának, hogy egyszerre legyen önmegvalósító és egyúttal hinterland is a család számára. És vajon Ön el tudna-e fogadni olyan kompromisszumot, amiben a párja sem érzi úgy, hogy korlátozzák. Le kellene üljenek egy nyugodt, őszinte beszélgetésre és megbeszélni, hogy melyikőjüknek mi az, ami a legfontosabb a kapcsolatban, ami nélkül boldogtalan és mi az, ami esetében hajlandó a kompromisszumra. Jó lenne egy ilyen középutat megtalálni és hátha nem az a megoldás, hogy Ön csak más nő mellett lehetne boldog. A mondata félbemaradt az intimitásról (valószínűleg a levél mennyiségi korlátja miatt). Erről is beszélgetniük kellene, hogy kinek mit jelent az intimitás, mi hiányzik, mi volt jó 4 évvel ezelőtt. Gyakran előfordul, hogy többévi együttélés után sem tudja megmondani egy pár két tagja egymásról, hogy mi a szeretetnyelve a másiknak, vagyis hogy mikor érzi igazán szeretve magát. Ha az intimitás hiánya a szexuális együttlétek hiányát jelenti, akkor erről is nyíltan kellene beszélniük, hogy mikor, miért változott meg a helyzet. Hosszú- vagy középtávon félő, hogy valamelyiküknek szüksége lesz az intimitás pótlására, esetleg egy harmadik személy részvételével. Javaslom, hogy vádaskodás nélkül, türelmesen hallgassák meg a másikat és hátha újra tudják kezdeni és folytatni a kapcsolatot, kölcsönös kompromisszumok meghozatalával.