Javíthatatlan Optimisták Klubja

Jean-Michel Guenassia: Javíthatatlan Optimisták Klubja c. könyve az 1960-as években játszódik Párizsban, ahol kelet-közép-európaiak egy csoportja beszélgetni, vitatkozni járt össze. „Semmit sem vettek komolyan és mindenből gúnyt űztek, legfőképpen önmagukból. … Sivár mindennapjaik ellenére nem voltak sem szomorúak, sem mélabúsak. Ellenkezőleg: állandóan humoruknál voltak, és olyan gondtalannak tűntek, mintha semmilyen emlék nem nyomasztaná őket.” Az éppen csüggedő, szorongó társaikat úgy bíztatták: „Életben vagy, használd ki, örülj neki!”

Az optimista látásmódot hordozhatjuk a személyiségünkben. Ha a csecsemő pozitív, megerősítő visszajelzéseket kap édesanyjától, ha azt érezheti, hogy amikor odafigyelésre, vigasztalásra vagy éppen szórakoztatásra van szüksége, azt megkaphatja, ha a világ biztonságos a számára, akkor nagyobb eséllyel lesz belőle optimista gyerek, majd felnőtt. Később az óvodában, az iskolában, a szűkebb és tágabb családban a gyermeket olyan ingerek érik, amelyek befolyásolják, hogy sötéten vagy bizakodóan fogja-e látni a világot. De a negatívan befolyásoló körülmények ellenére születhet valaki optimistának, ha meg tudja tartani a pozitív szemléletmódját egy életen át.

Van, aki éppen azért lesz optimista, mert otthon a szüleitől mindig az ellenkezőjét hallotta, azt, hogy a dolgok biztosan rosszra fognak fordulni, hogy semminek nem lehet felhőtlenül örülni, és mindennek megvan a maga hátulütője. Az ilyen családban felnövő gyerek, ha időben felismeri szüleinek a rossz gondolatokra való önkéntelen beállítódási „programját” ‑ szülei életének ellentételeként ‑ optimistává válhat.

Az optimizmusra nem csak születni lehet, az optimizmus tanulható is. Tanulható, ahogyan tanulható a tehetetlenség is. Martin Seligman amerikai pszichológus kísérletében kimutatta, hogy ha a kísérleti személyek azt tapasztalták, hogy egy kellemetlen szituációt nem tudnak megváltoztatni, akkor később már akkor sem tettek kísérletet a változtatásra, ha lett volna lehetőségük pozitívan befolyásolni a helyzetet. Azaz beletörődtek, hogy a rossz helyzet megváltoztathatatlan. Gyakran ez történik például, ha valaki fél éven át munkanélküli. Egy idő után úgy gondolja, hogy a helyzete már soha nem fog megváltozni és őt egy munkaadó sem akarja majd felvenni.

A tehetetlenséghez hasonlóan azonban az optimizmus is tanulható. Megváltoztathatjuk gondolkodásmódunkat, ami azután befolyásolja cselekedeteinket, viselkedésünket, sőt még egészségünket is. Pesszimista gondolatainkat átalakíthatjuk. Nem arról van szó, hogy homokba dugjuk a fejünket és nem vagyunk hajlandók a realitás talaján maradni, hanem hogy minden helyzetnek észrevesszük a pozitív oldalát és megpróbáljuk a legjobbat kihozni a legnehezebb szituációból is.

Miért jó optimistának lenni? Az optimista emberek jobban érzik magukat, boldogabbak, egészségesebbek és sokszor sikeresebbek is, mint a pesszimisták.
Egy ismerősöm egyszer elmondta, hogy ő azért számít mindig arra, hogy valami nem fog sikerülni, hogy kudarc lesz, hogy utána ne csalódjon, ha tényleg nem sikerül. Azonban előzetes gondolatainkkal, várakozásainkkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy milyen lesz egy esemény kimenetele. Ha kudarcra számítunk, nem tudunk akkora erőfeszítést tenni, mintha hinnénk a jó eredményben. Akkor esetleg nem látjuk meg a sikerhez vezető jeleket. Mindemellett pedig a pesszimistának is rosszul esik, amikor nem sikerül valami, ő sem tud gondtalanul továbblépni, míg az optimista egy kudarc esetén azt kérdezi magától, hogy mit tanulhatok abból, s mi a jó abban, hogy most ez a helyzet alakult ki.
Amíg a pesszimista – valamely eredményt remélve – azt mondja magának vagy a környezetének, hogy „ne éld bele magad!”, az optimista azt mondja, hogy „mindent megtettem az ügy érdekében, innentől már nem rajtam múlik”.